Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy a látogatottsága a szigoruantitkos.hu-nak

Mintegy 220 ezer egyedi látogató kereste fel az első másfél napban a szigoruantitkos.hu internetes portált, amelyen a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központ vezetésével készült kutatás alapján átfogó tanulmányt közöltek a Kádár-rendszer Belügyminisztériumának szigorúan titkos (szt) állományú tisztjeiről és azok tevékenységéről - közölte a város szóvivője.


Dátum: 2011-03-03 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:03.132388, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Göbl Vilmos tájékoztatása szerint a felhasználók átlagosan 12-13 percet töltöttek az oldalon, ezalatt átlagosan 24 szt-tiszt adatait tekintették meg. Az oldalletöltések száma már több mint 5.300.000. A honlapot elsősorban Magyarországról keresték fel, de sokan látogatták meg Németországból, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, Ausztriából, Romániából is. Az oldal a legintenzívebb időszakban percenként 8500 csatlakozást fogadott.

A szigoruantitkos.hu címen március eleje óta megtekinthető kutatás a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központ vezetésével valósult meg, legfontosabb feladatának a Kádár-rendszer Belügyminisztériumának III/II. csoportfőnöksége állományába tartozó szigorúan titkos (szt) állományú tisztek iratanyagának feldolgozását tekinti. E tisztek voltak azok, akik hivatásos szolgálati jogviszony alapján, de fedőmunkahelyükön keresztül szolgálták az állampárt érdekeit, és hajtották végre az állambiztonság által számukra meghatározott feladatokat.

A honlapon az szt-tisztek tevékenységét, feladatait összegző tanulmány mellett alfabetikus sorrendben 668 tiszt személyi adatlapja tekinthető meg, a dokumentumok menüpontban pedig korabeli belügyminisztériumi parancsokat, értekezletek összefoglalóit, jelentéseket, munkaterveket ismerhetnek meg az érdeklődők. A honlapot a kutatók folyamatosan frissítik - tette hozzá a szóvivő.

Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere kedden sajtótájékoztatón mutatta be a honlapot. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője kiemelte: minél hamarabb nyilvánosságra kell hozni az 1945 utáni összes pártállami dokumentumot, így a Kádár-rendszer iratait is, mert mindenkinek joga van megismerni a múltat.

A honlap ismertetője szerint az oldalon azoknak az adatai találhatók, akiket szigorúan titkos állományú tisztként tartottak számon és iratanyagukat átadták az állambiztonsági szolgálatok történeti levéltárának.

Kapcsolódó elemek