Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Év végéig 3.500-zal nő a rendőrség állománya

Az év végéig 3.500 rendőr kiképzését és a rendőrség állományába történő beléptetését biztosítják a rendészeti szakközépiskolák az Oktatásigazgatási és Kiképzési Főosztály ütemterve alapján - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.


Dátum: 2011-03-03 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:05.618601, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Első ütemben vasárnap 11 órakor tesz ünnepélyes esküt a rendészeti szakközépiskolás, most másodéves, januártól a szakmai gyakorlatát a Készenléti Rendőrségnél töltő, próbaidős hivatásos állomány és a 2011 februártól az állományba került, próbaidős, hivatásos öt plusz egy hónapos rész-szakképesítést szerzők. Az esküt 1.773 fő teszi le a Hősök terén, ők csütörtökön a Készenléti Rendőrség budapesti laktanyájában tartottak menetgyakorlatot.

A képzést az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolában és a Szegedi Rendészeti Szakközépiskolában folytatják. A rendészeti szakközépiskolákban jelenleg modulrendszerű, kompetencia alapú 2 év időtartamú, OKJ szerinti "rendőr" szakképesítést adó iskolarendszerű képzés zajlik.

A rendészeti szakközépiskolák fenntartója a belügyminiszter, aki a vonatkozó rendelet alapján a fenntartói jogköröket - a közoktatási intézmény létesítése, megszüntetése, tevékenységi körének megállapítása és módosítása, az igazgató megbízása és felmentése, a központi program jóváhagyása, a szervezeti és működési szabályzat jóváhagyása, valamint az alapító okirat jóváhagyása kivételével - átadta az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének.

A kormány programjában vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében a rendészeti oktatási intézmények 2010 szeptemberétől megnövelt létszámban biztosítják a rendőri állomány utánpótlását.

Kapcsolódó elemek