Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar-európai repülésbiztonsági együttműködés

Magyarország számára rendkívül fontos, hogy szakmai intézményei kiváló kapcsolatokat ápoljanak az Európai Repülésbiztonsági Ügynökséggel, az élénk információáramlás alapozhatja meg a legjobb nemzetközi gyakorlatok átültetését a hazai működésbe - hangsúlyozta Schváb Zoltánt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkárát idézve a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.


Dátum: 2011-03-03 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:06.562250, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyettes államtitkár, aki a HungaroControl Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) felsővezetőivel folytatott megbeszélést 2011. március 3-án, Budapesten. A Patrick Goudou ügyvezető igazgató által vezetett küldöttség a csütörtök-pénteki magas szintű uniós légiközlekedési konferencia alkalmából kereste fel a magyar légiforgalmi szolgáltatót.

A mostani vizit közvetlen előzménye a HungaroControl Zrt. és a Közlekedésbiztonsági Szervezet közös delegációjának az EASA kölni központjában tett februári látogatása volt. Akkor elsősorban a légiforgalmi irányítási terület szabályozásával, az Európai Repülésbiztonsági Program és Terv készítésével foglalkozó szakemberekkel tárgyalt a magyar delegáció.

Az EASA 2003-ban kezdte meg működését. A légi forgalom növekedésével európai szintű közös kezdeményezésre volt szükség, a légi közlekedés biztonságának és fenntarthatóságának megőrzésére. Míg az operatív feladatok nagy részét továbbra is a nemzeti hatóságok látják el, az ügynökség a közös európai biztonsági és környezetvédelmi szabályok kidolgozásával foglalkozik. A szabványok alkalmazását a tagállamokban végrehajtott ellenőrzések segítségével követi nyomon, és a szükséges szakértelem, kutatási eredmények megosztásával, képzéssel segíti.

Kapcsolódó elemek