Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az otthonszülés esetében szó sincs kriminalizálásról"

Az otthonszüléssel kapcsolatos kormányrendelet nem szigorú, hanem alapvető kívánalmakat fogalmaz meg - mondta Nagy Anna kormányszóvivő pénteken, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.


Dátum: 2011-03-04 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159774
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:17.502876, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Nagy Anna kormányszóvivő az m1 Ma reggel című műsorában

Nagy Anna úgy fogalmazott: az otthonszülésről már lehet nyíltan beszélni, van egy pontosan körülhatárolt rendelet, amely a témával foglalkozik, s amely azt is tartalmazza többek között, hogy ki vezetheti le a szüléseket. Az anya önrendelkezési joga nagyon fontos, ezért az állam úgy döntött, ebbe nem kíván beleszólni. Ugyanakkor a babának az egészséges élethez való joga a legfontosabb - hangsúlyozta.

Elmondta: minden édesanyának az a leglényegesebb, hogy amikor a babája világra jön, egészséges legyen, teljes életet élhessen, ehhez meg kell teremteni a szükséges feltételeket. Fel kell készülni arra, amire fel lehet készülni, ezért vannak megfogalmazva a rendeletben azok a feltételek, amelyek az otthonszülésnél elvárhatók.

A kormányszóvivő beszélt arról is, az otthonszülés esetében szó sincs kriminalizálásról. Immár egy teljesen legális, rendeletben szabályozott eseményre lehet asszociálni. Hozzátette: a mostani szabályozásnak nem volt előzménye, ezért az élet fogja majd igazolni, mennyire életrevalóak a paragrafusok. Amennyiben szükséges, a megfelelő változtatásokat meg fogják tenni - emelte ki.

Nagy Anna kifejtette, a szigorúnak tartott feltételek voltaképpen nem is szigorúak, a rendelet alapvető kívánalmakat fogalmaz meg. A szülést vagy szülész-nőgyógyász szakorvos, vagy olyan, felsőfokú végzettséggel rendelkező szülésznő vezetheti le, aki legalább két éves szakmai gyakorlattal rendelkezik, és minimum 50 szülést levezetett.

A kormányszóvivő kitért a rendelet egyéb pontjaira is, például az otthonszülés tárgyi, higiéniai, fizikai, életkori feltételeire, és arra, hogy az otthonszülés helyszínétől számítva húsz percen belül legyen elérhető háttérintézmény, ahol komplikáció, vagy szövődmény esetén a szülés zavartalanul folytatódhat.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1547, 'source_type': 'media', 'source_id': 6624, 'target_type': 'article', 'target_id': 105508, 'relation_type': 'describes'}