Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Májusra elkészülhet a főváros vagyongazdálkodási stratégiája

Májusra elkészülhet a főváros vagyongazdálkodási stratégiája - közölte a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója.


Dátum: 2011-03-04 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:19.708720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal egy pénteki, a témában megrendezett budapesti önkormányzati konferencián arról beszélt, hogy az előző városvezetéstől nem találtak ilyen tervet, és a fővárosnak nincs naprakész vagyonleltára, vagyonkatasztere. Elmondta, hogy a főváros vagyona mintegy 2200 milliárd forint értékű lehet, de a pontos összeget még nem ismerik.

A vezérigazgató a korábbi vagyongazdálkodásra jellemző esetként említette, hogy nemrég az egyik cég vezetőjétől tudta meg, "véletlenül" náluk maradt háromszáz lakás, amelyet most ők kezelnek. Több olyan fővárosi tulajdonú ingatlant is említett a vezérigazgató, köztük a III. kerületi gázgyárat és a Flórián téri üzletközpontot, amely fejlesztést igényelne, és amelyet nem lenne szabad eladni.

Kritikával szólt néhány korábbi vagyonfejlesztési beruházásról is. Példaként említette a közraktárakat (CET-beruházás), valamint a Rácz fürdő, illetve a mellé épített szálloda ötletét. Utóbbival kapcsolatban utalt arra, hogy nem messze hasonló funkcióval működik a Gellért szálló.

Elmondta, céljuk most az, hogy felmérjék, mely vagyonelemekre van szükségük az egyes fővárosi cégeknek az üzemszerű működésükhöz, a többi ingatlan sorsát pedig újragondolják. Nagyunyomi-Sényi Gábor Antal azt hangoztatta, a stratégia megalkotásakor elsősorban nem eladásban gondolkoznak, hanem a meglévő portfólió karbantartásában és fejlesztésében. Mint mondta, az ingatlanok esetleges értékesítésekor nem szabad költségvetési szempontokat mérlegelni, eladni pedig csak akkor lehet, ha a főváros semmilyen feladatot sem talál egy vagyonelemhez.

Kapcsolódó elemek