Sokat spórolhatnak a gyermekes családok
2011. január elsejével életbe lépett az arányos, a családokat kiemelten támogató személyi jövedelemadózás rendszere, amely - szakítva a korábbi gyakorlattal - átalakította, illetve jelentősen bővítette a gyermekes munkavállalók részére biztosított családi kedvezményt - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteki közleményében.
Dátum: 2011-03-04 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:21.107292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A családi adózás bevezetését megelőzően a költségvetés évente csaknem 13 milliárd forint személyijövedelemadó-bevételről mondott le a gyermeket nevelők javára, amely kedvezményt akkoriban mindössze 110 ezer családban tudtak érvényesíteni. Az adóhatóság friss kimutatása szerint 2011. január hónapban már csaknem 700 ezer magánszemély vette igénybe a családi kedvezményt, és az állam mintegy 12 milliárd forintot hagyott a családoknál - írják a közleményben.
Ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatók által benyújtott január havi bevallásokban a csaknem 3,7 millió munkavállaló közül minden ötödik ember már az első havi fizetésénél érvényesítette a családi kedvezményt. A kedvezményt igénybe vevő gyermekes munkavállalóknak összességében 74 milliárd forint jövedelem után nem kellett adózniuk.
Háztartásokra vetítve ez azt jelenti, hogy a gyermeket nevelők jövedelméből családonként több mint 100 ezer forint kereset maradt érintetlen, azaz a családi kedvezmény hatására átlagosan mintegy 16 ezer forinttal nőtt a családok jövedelme. Az eddigi tapasztalatok alapján várható, hogy év közben az igénybevevők száma még emelkedni fog. Az előzetes számítások szerint év végéig mintegy 150 milliárd forinttal marad több a családoknál, és akár 900 ezer munkát vállaló, gyermeket nevelő család fogja élvezni az új adózás előnyeit - zárul a közlemény.