Vasárnap több városban tartanak időközi választást
Az őszi önkormányzati választás óta most vasárnap kerül sor országszerte több olyan időközi választásra, ahol mind a négy parlamenti párt megméretteti magát. Pápán polgármestert és képviselőt, míg Budapesten és Dunaújvárosban helyi testületi tagot választanak.
Dátum: 2011-03-05 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159813
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:31.647819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Veszprém megyei Pápán. A mostani megmérettetésre azért kerül sor, mert Kovács Zoltán eddigi polgármestert januárban kinevezték a Veszprém megyei kormányhivatal élére. A polgármesteri címért hárman indulnak: a most még alpolgármester fideszes Áldozó Tamás, az MSZP-s Grőber Attila és a jobbikos Orbán Imre.
Orbán Viktor is járt Pápán
A korábbi választási kampányokra is az volt jellemző Pápán, hogy nyugodt légkörben, érdemi kérdéseket középpontba állítva zajlottak az események, így történt ez most is - mondta el lapunknak Áldozó Tamás polgármesterjelölt. Nem annyira nagy, sok embert megmozgató események jellemezték a Fidesz kampányát, inkább sok olyan alkalom, amikor kisebb közösségekkel találkoztam - tette hozzá. Áldozó beszámolt arról is, hogy a városi kampány során a Fidesz szövetségeseinek vezetői (Turi-Kovács Béla, Lezsák Sándor, Jakab István, a Magosz elnöke) éppúgy személyes megjelenésükkel támogatták, mint ahogy Orbán Viktor miniszterelnök és Völner Pál államtitkár is.
Középpontban a helyi gazdaság fejlesztése
A városban az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok (például a Pápai Termálvízhasznosító Zrt.) beruházásában mintegy 5,5-6 milliárd forint értékű fejlesztési projektek vannak folyamatban (a belváros funkcióbővítése, értékmegőrzése, rehabilitációja; az Esterházy-kastély rehabilitációja, a Várkertfürdő bővítése, a Munkácsy Mihály Általános Iskola bővítése) - számolt be a jövőbeli tervekről a Fidesz politikusa. A legfontosabb ezeknek a projekteknek a határidőre történő befejezése és az így elkészült turisztikai projektek működtetése oly módon, hogy az új munkahelyeket, a város lakóinak és vállalkozásainak jövedelmet, az önkormányzat számára pedig többlet adóbevételeket jelentsen - tette hozzá. Áldozó szerint a helyi gazdaság élénkítése ugyancsak fontos, ebben kulcsszerepet játszanak azok a projektek, amelyek a Pápa és Győr (autópálya) közötti közlekedési infrastruktúrát (83-as főút felújítása, vasútvonal villamosítása) korszerűsítik.