Polgármestert választanak Pápán
Pápán azért kell időközi választást tartani, mert a település eddigi polgármesterét, Kovács Zoltánt ez év január 1-jével a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetőjévé nevezték ki.
Dátum: 2011-03-06 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:31.979824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármesteri tisztségért három jelölt indul. Kovács Zoltán Pápa 9-es számú választókörzetében önkormányzati képviselő is volt, s mivel erről a tisztségéről is lemondott, a Kilián-lakótelepi városrészben helyi képviselőt is választanak; e tisztségért szintén három jelölt indul.
Pápán 26 ezer választópolgár szerepel a névjegyzéken, a 9-es körzetben pedig 2567 választót regisztráltak.