Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Javult a hazai befektetői környezet

Egyértelműen javították a hazai befektetői környezetet a kormány megalakulása óta hozott gazdaságpolitikai intézkedések - mondta Demján Sándor nagyvállalkozó. A Gránit Bank pénteki bemutatásakor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke az InfoRádiónak is nyilatkozva kifejtette: akkor egészséges egy ország, ha bankszektorának legalább fele hazai tulajdonban van.


Dátum: 2011-03-06 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:33.648851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Széll Kálmán Tervről szólva Demján Sándor az InfoRádiónak is nyilatkozva elmondta: a programban megjelennek olyan elemek, amelyeket a vállalkozók már régóta kértek a kormánytól. A legfontosabb, hogy olcsóbb legyen az állam, mert ha a társadalmi költség túl magas, akkor a gazdaság versenyképtelen. Ha viszont a gazdaság versenyképtelen, az emberek gazdagodás helyett elszegényednek. Számos tabutémához hozzányúlt ezért a Széll Kálmán Terv, a legnagyobb kérdés ugyanakkor az, sikerül-e beindítani a magyar gazdaságot. Szerinte mind a Széll Kálmán Tervben, mind pedig az Új Széchenyi Tervben benne vannak azok az irányok, amelyek hozzájárulnak a bővített újratermeléshez.

A termelés a legfontosabb

A gazdaság fellendítésén belül Demján szerint a termelő ágazatok beindítása a legfontosabb, márpedig ehhez sok fizikai munkás kell. Ez azonban nem működik úgy, hogy annyiféle jogcímen lehet munka nélkül is segélyhez jutni, hogy végül nem éri meg dolgozni. Ugyanakkora lakosságszám mellett Csehország egymillióval több munkahellyel büszkélkedik, holott Demján szerint "genetikailag nem silányabb a magyar" - írta a Portfolio.hu. A szerencsésebb országok hosszú évszázadok munkájával halmozták fel azt a tőkét, melyre most Magyarországnak is szükség van. "Dolgozni kell, minél több termelő munkát kell végezni" - összegezte nyilatkozatában mondanivalójának lényegét Demján.

Egy ország egészsége

Magyarországon nagyon sok bank működik, többségében külföldi bankok. Egy ország azonban csak akkor lehet egészséges, ha bankjainak legalább a fele az övé - fogalmazott Demján. Ahol a bankár is, a dolgozó is tudja, hogy unokája is ott fog dolgozni, másképp határozzák meg a célokat is. Éppen ezért az ország jövője szempontjából elsődleges a nagyvállalkozó szerint, hogy a magyar bankrendszer egy része magyar tulajdonban legyen. Saját bankjáról szólva elmondta: nem akarja saját többségi tulajdonában hagyni, minél több hazai befektetőt szeretnének a tulajdonosok között üdvözölni.

Indokolatlan a bankellenesség

Demján szerint indokolatlan és demagóg a napjainkban tapasztalt bankellenesség. Emlékeztetett: nem szorult állami mentőcsomagra a magyar bankrendszer, és azért sem lehet megvetni őket, mert szeretnék behajtani hiteleiket, hiszen minden banknak az a feladata, hogy megvédje a betéteseit. Emellett a "túlzott magyarkodással" sem értett egyet: nem elég, hogy magyar vagy, az ár, a versenyképesség és a minőség is fontos. Ha valaki csak azzal akar talpon maradni, hogy magyar, az biztos bukást jelent. Nincs olyan ügyfél, amely rendszeresen vásárolna meg drágább termékeket rossz minőség mellett csak azért, mert gazdája magyar -tette hozzá.

Az arcnélküliség átka

A világ alapvető problémája, hogy "eltűntek a tulajdonosok" - lepte meg hallgatóságát Demján. Rögtön meg is magyarázta szavait: nagy multicégek, nyugdíjalapok, biztosítók működnek úgy, hogy irányításukban nincs szerepe a tulajdonoknak, és olyan vagyonokat kezelnek, melyek tulajdonosai nincsenek tisztában azzal, mit kezdenek a pénzükkel. Szerinte ezzel az "arcnélküliséggel" le kell számolnia a világnak, és ebben tesz fontos lépést Gránit Bank: a pénzintézetnél mindenki vállalja az arcát, "lehet köpködni, szidni" a vezetőket, ha valamit elrontanak. Befektetései sikerének egyik kulcsát Demján abban látja, hogy mögöttük mindenki vállalta az arcát. A társadalmi felelősségvállalás szerinte úgy működik csak igazán, ha mindenki vállalja az arcát. Ha ez nincs, "Európa idővel a Római Birodalom sorsára jut".

Kapcsolódó elemek