Ténymegállapító küldöttséget menesztett Ashton Líbiába
Ténymegállapító küldöttséget menesztett vasárnap Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Líbiába - jelentették be Brüsszelben.
Dátum: 2011-03-06 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:35.438778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez az első ilyen jellegű uniós misszió azóta, hogy az észak-afrikai országban fellángolt az erőszak. A küldöttséget Agostino Miozzo, az EU külügyi szolgálatának válságkezelési igazgatója vezeti. A misszió célja, hogy a helyszínen felmérje az ott folyó humanitárius tevékenységet és a külföldiek kimenekítését, és ennek alapján megállapítsa, milyen további segítségre van szükség az unió részéről.
Ashton pénteken Brüsszelben tájékoztatja az EU-országok rendkívüli találkozót tartó állam-, illetve kormányfőit a líbiai helyzetről, és - mint közleményében írta - ehhez szüksége van a ténymegállapító küldöttség első kézből származó, friss információira.
Miozzo a tervek szerint hétfőn sajtóértekezletet tart Tripoliban.