A többszörösére duzzadt államadósság nyomában
A Medgyessy-kormány 2002 nyarán történt hivatalba lépése óta többszörösére duzzadt a magyar államadósság. Egyetlen évben, 2006-ban tízmilliárd dollárral nőtt az állam tartozása. Ennek okairól a most megalakult parlamenti albizottság fideszes elnöke, Dancsó József beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Dátum: 2011-03-06 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:35.804943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A holnap Magyarországon megszülető csecsemők az állampolgárságuk mellé kétmillió forintos államadósságot is kapnak az utóbbi évtizedek örökségeként. Az állam tartozása immár 20 ezer milliárd forintra nőtt, és a fizetendő kamatok tengernyi erőforrást vonnak el a gazdasági fejlesztésektől, és a társadalmi élet mindennapjaitól is. Az adósságállomány különösen az utóbbi nyolc évben, a Medgyessy-kormány hivatalba lépése óta nőtt hatalmas heggyé. Mi lehetett ennek az oka? A tényfeltárás kedvéért a parlament számvevőszéki bizottságában olyan albizottság jön létre, amely azt vizsgálja, kik és milyen motivációk alapján adósították el Magyarországot véglegesen. Az albizottság elnökét, a fideszes Dancsó Józsefet a Vasárnapi Újságban Molnár Pál kérdezte.
Magyarország legnagyobb problémája ma a hatalmasra duzzadt államadósság, ez a kerékkötője a munkanélküliség csökkentésének, a foglalkoztatási programok, a gazdasági növekedés beindításának - mondta az orosházai politikus. Míg 2002 májusában, amikor a Fidesz-kormány átadta az ország irányítását, 8300 milliárd forint volt a magyar államháztartás adóssága, 2010 májusában ez már megközelítette a 20 ezermilliárd forintot, ami a GDP-hez viszonyítva ez azt jelenti, hogy a hiány 53 százalékról közel nyolcvan százalékra nőtt - sorolta a számokat Dancsó, aki úgy látja, ezt a hatalmas, az euróbevezetést szinte a beláthatatlan messzesége toló ugrást semmi nem indokolta.
A legdrámaibb év 2006 volt, amikor egyetlen év alatt tízmilliárd dollárral emelkedett a magyar államadósság. Ennek okait tárgyszerű, szakszerű vizsgálatnak kell megállapítania - hangsúlyozta az albizottságot irányító politikus, aki úgy látja: az alapos áttekintés után az akkori döntéshozókat akár név szerint meg lehet, sőt, meg is kell nevezni, hiszen az adósságfinanszírozás technikáját jóváhagyott, elfogadott, aláírt emlékeztetők, szerződések, jegyzőkönyvek, határozták meg, az esetleges következményekről, a személyes felelősségről azonban csak akkor lehet majd beszélni, ha a testület már elvégezte a munkát.
A fideszes politikus ugyanakkor úgy látja, a 2020-as eurövezeti csatlakozás, amelyről Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy bécsi fórumon beszélt, reális cél lehet, ha sikerül tartani azt az államadósság-csökkentési ütemet, amelyet például a Széll Kálmán Terv meghatároz, bár az előttünk álló idő még nagyon hosszú. A szakember most úgy számol, 2018-ra elérhető a 60 százalék alatti adósságszint, amivel már beléphetünk az euró előszobájába, az európai monetáris rendszerbe, rá két évre pedig a közös európai pénz is elérhető közelségbe kerülhet.
Arra a felvetésre, hogy a háztartások óriási deviza-adósságának okait is vizsgálhatja-e majd egy hasonló parlamenti testület, Dancsó József úgy reagált, hogy a politikában minden elképzelhető. Emlékeztetett arra, hogy a devizában való eladósodás is 2003-2004 körül lódult meg igazán, amikor a forint alapú hitelezést tudatosan visszafogták, ezzel egy időben pedig egyre nagyobb szerepet kaptak az euró és svájci frank alapú kölcsönök. Ezeknek a döntéseknek is lehetnek felelősei - tette hozzá a fideszes politikus.