Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A V4-ek aktív szerepe a keleti partnerségben

A négy visegrádi ország továbbra is aktívan akar bekapcsolódni az Európai Unió keleti partnerségi programjába - erősítették meg a tagországok külügyminiszterei Pozsonyban. Az Európai Unió 2009-ben indította a programot, amely az unió és a hat volt szovjet tagköztársaság gazdasági és politikai kapcsolatainak fejlesztését tűzte ki céljául.


Dátum: 2011-03-07 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:39.274528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A keleti és déli partnerség két egyenrangú, egymást kiegészítő pillére a szomszédságpolitikának - mondta Martonyi János külügyminiszter Pozsonyban a visegrádi országok külügyminisztereinek kibővített ülésén.

"Nem elég követni a dolgokat, hanem meg kell próbálni előregondolni és előre cselekedni. Amit esetleg nem tettünk meg a déli szomszédság tekintetében, azt tegyük meg a keleti szomszédság tekintetében" - fogalmazott a miniszter.

A keleti partnerségről tervezett uniós csúcsértekezlet társházigazdája lesz Magyarország. Az előkészületeket folytatják, és ezen az sem változtat, hogy elhalasztották az értekezletet. A magyar diplomácia ezzel kapcsolatban utalt az észak-afrikai eseményekre, amelyek szerinte olyan értelemben is hatással vannak az Európai Unióra, hogy fel kell gyorsítani Horvátország uniós, illetve Románia és Bulgária schengeni csatlakozását.

Kapcsolódó elemek