Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ratifikálták a NATO-bővítést

Az Országgyűlés 329 igen szavazattal, ellenvoks és tartózkodás nélkül elfogadta a Bulgária, Észtország, Lettország, Litvánia, Románia, Szlovákia és Szlovénia NATO-csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvek megerősítését jelentő határozati javaslatot hétfőn. Az ülésteremben jelen voltak a NATO jelenlegi és a hozzá csatlakozó államok képviselői.


Dátum: 2003-06-02 20:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:19.419078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az előterjesztés általános vitájában Bársony András külügyi államtitkár kiemelte: a magyar kormány teljes politikai súlyával támogatja és az egész euroatlanti térség viszonylatában stabilizáló lépésnek tartja a hét ország NATO-csatlakozását. Utalt arra, hogy a parlamenti pártok között konszenzus van a kérdésben, valamennyiük támogatja a bővítést. Külön örömnek nevezte, hogy az észak-atlanti szerződés hét leendő tagállama közül három szomszédos Magyarországgal.

Felszólalásában Németh Zsolt (Fidesz), a külügyi bizottság elnöke elmondta: a bővítéssel Magyarország nem képez többé biztonságpolitikai szigetet Közép-Európában. Kitért az amerikai képviselőháznak a bővítés ügyében lefolytatott ratifikációs vitájára, amely során több képviselő hangsúlyozta: a tagállamoknak minden szükséges lépést meg kell tenniük annak érdekében, hogy határaikon belül a vallási és etnikai harmónia megvalósuljon.

Szlovákia és Románia csatlakozása vonatkozásában Németh Zsolt közölte: e két országban meg kell születniük azoknak a törvényeknek, amelyek lehetővé teszik a magyar és más kisebbségek elkobzott javainak visszaszolgáltatását.

- A Fidesz támogatja ezen országok csatlakozását, ugyanakkor reméli, hogy tagságukkal a határon túli magyar közösségek jogait biztosítani fogják és e téren kevesebb lesz a vonakodás - fogalmazott az ellenzéki képviselő.

Szent-Iványi István (SZDSZ) szerint nagyon fontos, hogy Magyarország az elsők között hagyja jóvá a NATO bővítését. Elmondta: Magyarország számára morális kötelesség is ezen országok csatlakozásának támogatása. Beszélt arról is, hogy a kárpát-medencei magyarság túlnyomó többsége ezzel azonos közösségbe kerülhet.

- Semmi értelme összekeverni a ratifikációt olyan politikai kérdésekkel, amelyek e témában viták tárgyát képezik. Minden hátsó szándék nélkül kell viszonyulni ehhez a bővítési körhöz, értékrendünk ezt diktálja - mondta az államtitkár.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek