A Velencei Bizottság jónak tartja az új alkotmány alapelveit
Az ellenzéki pártok eddigi távolmaradását az alkotmányozás folyamatától nem annyira az időtáv feszessége okozta, hanem inkább belpolitikai megfontolások - mondta el hétfőn Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Parlamentben sajtótájékoztatón.
Dátum: 2011-03-07 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:49.382498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kiemelte: az imént felsorolt kérdések meglehetősen éles szakmai vitákat váltottak ki, éppen ezért arra volt kíváncsi, a bizottság hol látja azt a határvonalat, ahol a hatékonyság szempontjából alakítani lehetne az elképzeléseken. A Velencei Bizottság elnöke elmondta, alapvetően jónak látják az irányt az alkotmányozás tekintetében, azok az alapelvek és intézmények, amelyeket eddig megismertek, és amelyek az új alkotmányban a kormány szándékai szerint benne lesznek, biztatóak. Ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a feszes menetrend miatt; úgy gondolták, az alkotmányozás másfél hónapos, intenzív időszaka elsősorban az ellenzéki pártok számára okozhat kényelmetlenséget. Navracsics erre a gondolatra reagálva úgy fogalmazott: ezekről a kérdésekről másfél évtizede folyik a vita. Az ellenzéki pártok eddigi távolmaradását nem annyira az időtáv feszessége okozta, hanem inkább belpolitikai megfontolások - tette hozzá Navracsics Tibor.
A miniszterelnök-helyettes felidézte, minden parlamenti pártnak és minden képviselőnek megvan a joga és lehetősége, hogy önálló alaptörvény-tervezetet nyújtson be, ezeket az alkotmányozási vita folyamatában fogja megvitatni az Országgyűlés.