Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb javaslatok a konvent elnökségétől

Az Európa jövőjével foglalkozó konvent elnöksége azt javasolja, hogy 2009. november 1-ig maradjon érvényben az a szabály, amely szerint az Európai Bizottságban mindegyik EU-tagállamnak egy képviselője lehet.


Dátum: 2003-06-03 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:19.724498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület az uniós intézményi rend átalakításáról szóló újabb tervezetében fogalmazta meg az indítványt, amellyel a jelenlegi és majdani közepes és kisebb tagországok egyik fő követelése teljesülne. Eszerint a brüsszeli bizottság létszámát és összetételét illetően 2009 novemberéig a nizzai szerződés rendelkezései maradnának érvényben, az ezt követően alkalmazandó formuláról pedig az akkori tagállamok megfelelő időben döntenének.

Az EU intézményi reformjait előkészítő konvent elnöksége a múlt héten juttatta el a küldöttekhez az új alkotmányos szerződés immár teljes tervezetét. A szöveg azonban a jelentős nézetkülönbségek miatt éppen az intézményi rend átalakításának kulcskérdéseiben még nem tükrözte az eddigi viták eredményét, ehelyett az elnökség eredeti, de a küldöttek jelentős része által erősen bírált javaslatait tartalmazta.

Az álláspontok közötti nagy távolság miatt az a veszély fenyegetett, hogy néhány héttel az alkotmánytervezet előterjesztésének esedékessé válása előtt a konvent vitái holtpontra jutnak. Az elnökség ezért a hét végén rendkívüli ülést tartott, hogy saját korábbi javaslatainak a módosításával megpróbálja megkönnyíteni a konszenzus létrejöttét.

Az Európai Bizottságot illetően az eredeti javaslatokban még az szerepelt, hogy a testület tagjainak számát a jelenlegi 20-ról 15-re csökkentenék, viszont kineveznének 14 helyettes vagy társbiztost is. A kibővített unióban így nem jutott volna mindegyik tagországra egy teljes jogú biztos, amit a kisebb és a közepes országok elfogadhatatlannak neveztek.

Az "egy ország - egy biztos" elvén alapuló nizzai rendelkezések 2009-ig történő megőrzése egy olyan kompromisszum egyik eleme lehet, amelynek ellentételeként a kisebbek elfogadnák az Európai Tanács élére több évre választandó elnök intézményének a bevezetését. Az egyezség létrejöttét biztosan megkönnyítené, ha az állandó elnöknek nem szánnának döntéshozói és végrehajtói hatásköröket, és egyébként is csak viszonylag korlátozott szerepet juttatnának.

Módosított javaslataival az elnökség ebbe az irányba is tett egy-két lépést. Tervezetének újabb változata szerint az elnök az EU külső képviseletének területén nem sérthetné az Európai Bizottság elnökének és az unió külügyminiszterének a hatásköreit. Emellett az újabb változatból kimaradt az a kitétel, amely szerint az Európai Tanács mindenkori tagjai mellett olyan személy is elnökké választható, aki korábban már legalább két éven át tagja volt a testületnek.

Feltűnő változás végül, hogy a konvent elnöksége lemondott az Európai Népek Kongresszusa néven az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek képviselőiből létrehozandó új intézményre vonatkozó javaslatról. Ez a tanácskozó gyűlés elnökének, Valéry Giscard d'Estaing-nek egyik kedvenc elképzelése volt, amellyel azonban híveinek szűkebb körén kívül szinte senki nem rokonszenvezett, és a küldöttek túlnyomó többsége sem értett egyet. Giscard ennek ellenére a legutóbbi időkig makacsul ragaszkodott hozzá, és minden lehetséges alkalommal újra meg újra felvetette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek