Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megerősítette elkötelezettségét az EU a nők esélyegyenlőségének megteremtése iránt

Megerősítették az Európai Unió tagországainak szociális ügyekkel foglalkozó miniszterei hétfőn Brüsszelben az EU politikai elkötelezettségét a nemek közti egyenlőség iránt - jelentette be Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az ülés utáni sajtótájékoztatón.


Dátum: 2011-03-07 20:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:52.201943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter külön méltatta, hogy erre az első Nemzetközi Nőnap századik évfordulójához kapcsolódva került sor. Elmondta: a miniszterek egyetértettek abban, hogy felül kell vizsgálni a témáról öt évvel ezelőtt elfogadott uniós paktumot, mégpedig úgy, hogy abban megjelenjenek a most kezdődött évtizedre vonatkozó, átfogó gazdaságpolitikai és foglalkoztatási EU-stratégia célkitűzései. "A tagállamok tudják, tapasztalják, hogy a nemek közti egyenlőség fontos gazdasági dimenzióval jár" - fogalmazott az elnöklő magyar miniszter.

Egyetértettek a miniszteri tanács tagjai abban is, hogy küzdelmet kell folytatni a nőkkel szembeni erőszak ellen. Ez is hangsúlyosabban jelenik majd meg a felülvizsgált paktumban - fejtette ki Réthelyi Miklós. A magyar elnökség külön figyelmet fordít arra, hogy a nemi esélyegyenlőségi paktum megfelelő helyet kapjon az állam- és kormányfők fórumán, az Európai Tanácsban is.

Bejelentette Réthelyi Miklós azt is, hogy a foglalkoztatási és szociális miniszteri tanács a következő találkozójának teljes ülésnapját az EU romastratégiájának szenteli, amelynek elfogadása a magyar elnökség kiemelt célkitűzése.

Réthelyi Miklós úgy fogalmazott, hogy ez "központi kérdés a szilárd makrogazdasági politika és a rendezett államháztartás megteremtése szempontjából, és kulcskérdés minden uniós állampolgár számára is, hiszen mindannyian kiszámíthatónak és anyagilag biztonságosnak szeretnénk látni nyugdíjas éveinket".

A tanács eszmecserét folytatott az európai nyugdíjrendszerek "legégetőbb problémáiról".

"Közelebb jutottunk ahhoz, hogyan kellene kezelnünk a megfelelőség, a fenntarthatóság és a biztonság egymással összefüggő kérdéseit a költségvetési korlátok egyidejű figyelembe vételével" - fogalmazott Réthelyi Miklós.

Az elmúlt hónapokban folyt a konzultáció az Európai Bizottság e témával foglalkozó vitaindító dokumentumáról, "zöld könyvéről", és a végrehajtó testület az év második felében javaslatcsomagot, "fehér könyvet" is kíván készíteni.

Kapcsolódó elemek