Az ellenzék szerint Spidlának távoznia kell
A hárompárti cseh koalíciós kormány képtelennek bizonyult az ország problémáinak megoldására, s maga Vladimír Spidla kormányfő azzal tenné a legnagyobb szolgálatot az országnak, ha lemondana - véli a legerősebb cseh ellenzéki tömörülés, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke.
Dátum: 2003-06-03 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:20.018701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A koalíciós kormány igyekszik ellenőrzése alá vonni a legfontosabb médiumokat, hogy megakadályozhassa a katasztrofális gazdaságpolitikájáról szóló valós információk terjesztését" - jelentette ki a párt vezetőségének keddi ülése után Miroslav Topolánek pártelnök.
Szerinte a kormányfő igen gyenge, nem ura a helyzetnek, s ezért jobb lenne, ha lemondana. "Távozása az egyetlen, amivel Vladimír Spidla kormányfő és a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke még használhat az országnak" - mondta Topolánek.
Kifejtette, hogy pártja ennek ellenére nem kíván kormányellenes lépéseket kezdeményezni a parlamentben, mert tudatosítja, hogy az ellenzéknek egyelőre nincs elég ereje a kormány megbuktatásához. Bízik azonban abban, hogy véleményét fokozatosan a kormánykoalíció "realistán gondolkodó" politikusai is átveszik. "Nem gondoljuk, hogy nekünk kellene lépnünk. A kormányra és Vladimír Spidlára hagyjuk, hogy maguk döntsék el, hogyan tovább" - jegyezte meg a legerősebb ellenzéki párt elnöke.
Az ODS elégedetlen az államháztartás kormányzati reformtervével is, s nem tartja azt eléggé átgondoltnak és radikálisnak. Topolánek megjegyezte: pártja a szlovákiai adóreformot jobbnak tartja, mint a cseh kormány tervezetét.
MTI - fidesz.hu