Megdöbbentő, ahogy Heller és a szocialisták vitatják a brutalitást
A semmisségi törvény nem a rendőrség kollektív megbélyegzéséről szól - jelentette ki Balsai István fideszes országgyűlési képviselő, a javaslat beterjesztője a Lánchíd Rádióban. A miniszterelnöki biztos szerint a jogsértéseket elkövető pár száz rendőr már távozott is azóta a szervezet kötelékéből.
Dátum: 2011-03-08 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:18:54.342031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem a rendőrség kollektív megbélyegzéséről szól a hétfő este elfogadott semmisségi törvény - közölte a Lánchíd Rádióban Balsai István, aki ugyanakkor megdöbbentőnek tartja, hogy egyesek, mint például Heller Ágnes filozófus és szocialista politikusok megkérdőjelezik, hogy egyáltalán történtek-e rendőri jogsértések 2006 őszén.
Az Országgyűlés hétfőn fogadta el a 2006. szeptember 18. és október 24. közötti időszakra vonatkozó semmisségi törvényt. E szerint felülbírálják azokat a bírósági ítéleteket, amelyeket kizárólag rendőri jelentések és tanúvallomások alapján hoztak a 2006 őszi tömegoszlatásokkal kapcsolatban. Az első fokon eljáró bíróság hivatalból legkésőbb 2011. október 23-ig határozatban nyilvánítja semmisnek a jogszabály hatálya alá tartozó elítélést vagy megállapítást. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik képviselői igennel, míg a szocialisták és az LMP képviselői nemmel voksoltak a törvényjavaslatra.