Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bánki: A Magyar Úszó Szövetségnek el kell számolnia!

Bánki Erik arra kérte Budai Gyulát, hogy a 2010-es és a 2006-os budapesti úszó EB rendezésének körülményeit vizsgálja ki.


Dátum: 2011-03-08 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159908
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:04.674083, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az elszámolási ügy a 2011-es olimpiai felkészülési pénzek lehívását veszélyezteti, mert amíg egy sportszervezet a korábbi év állami támogatásával nem számolt el, addig új támogatásban nem részesülhet. A Magyar Úszó Szövetség működésével nemcsak a sportág irányítására vet rossz fényt, hanem veszélyezteti a kormány azon törekvését is, hogy a következő években Magyarország a lehető legtöbb világesemény megrendezésére pályázzon - fogalmazott az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának elnöke.

Bánki Erik arra kérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost, hogy a 2010-es és a 2006-os budapesti úszó EB rendezésének körülményeit vizsgálja ki, és amennyiben a felvetett problémák valósnak bizonyulnak, akkor tegye meg a szükséges jogi lépéseket, adott esetben a büntetőfeljelentéseket. A politikus szerint mindkét esetben meg kell vizsgálni, hogyan következhetett be az, hogy állami pénzek tűntek el. Felszólította a Magyar Úszó Szövetség vezetését, hogy mielőbb tisztázzák a kialakult helyzetet. Bánki Erik arra kérte Borkai Zsoltot, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, hogy a bizottság tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a sportolók megkaphassák a felkészülési támogatásokat, lehetőség szerint "műhelytámogatásként", közvetlenül a klubokhoz menjenek a pénzek. Az esélye se legyen meg annak, hogy a szövetség különböző tartozásai fejében a versenysport támogatására fordítandó forrásokat más célra költse el - jegyezte meg a politikus, hozzátéve: így biztosítható, hogy az úszósport ne sérülhessen, és a közpénzek is nyomon követhetők legyenek.

Ruza József főtitkár decemberben benyújtotta lemondását. Azt gondolom, hogy minimum két olyan személy van, aki ebben az ügyben közvetlenül érintett, az egyik a szövetség elnöke, Gyárfás Tamás, a másik pedig a főtitkár, Ruza József. Rajtuk a sor, hogy tisztázzák magukat, ez a dolog nem maradhat így - szögezte le Bánki Erik.

A sajtótájékoztatón megjelent Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is, aki felszólalásában vitatta a tartozásokat. Az állam egyetlen forinttal sem károsodhat. Én azt gondolom a Kehi vizsgálati anyagát nézve, - és azokat a számokat, melyek a tervezett és a megvalósult beruházás között fennállnak - joggal vélelmezhető, hogy itt közpénzek tűntek el, közpénzekkel nem számolt el az elnök úr és az elnökség - válaszolta Bánki Erik.

Kapcsolódó elemek