Hasonlóak a nézőpontok, mégsincs konszenzus
A kormány szerint az alkotmányozás olyan kérdés, ahol az MSZP-vel és az LMP-vel is hasonlóak a nézőpontok, de úgy tűnik, az ellenzék nem hajlandó a konszenzus elve szerint részt venni a folyamatban - mondta el Gulyás Gergely, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának tagja kedden, a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Dátum: 2011-03-08 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:06.898799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alkotmányszövegező bizottság elnöke hangsúlyozta: a kormány szerint az alkotmányozás olyan kérdés, ahol az MSZP-vel és az LMP-vel is hasonlóak a nézőpontok, de úgy tűnik, az ellenzék nem hajlandó a konszenzus elve szerint részt venni a folyamatban.
A Velencei Bizottság álláspontjával kapcsolatban Gulyás Gergely kifejtette, Magyarországon a rendszerváltás óta valamennyi kormány és miniszterelnök úgy gondolja, hogy egy új alkotmányra van szükség, és tett is lépéseket ennek irányába. Rendelkezésre áll minden szakmai és vitaanyag, ami beépíthető az alkotmányozás folyamatába, amely voltaképpen tavaly júniussal, az alkotmány előkészítő eseti bizottság megalakulásával vette kezdetét. Mint mondta, tíz hónap a nemzetközi gyakorlatnak is megfelel. Németországban a jelenleg hatályos alaptörvényt mindössze nyolc, Franciaországban csupán hat hónap alatt alkották.