Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér: A közigazgatás nem szolgálhat öncélt

A közigazgatás feladata a cselekvés. A jogállamban ezt a jogrend szabályozza - idézte Magyary Zoltán, a közigazgatás és a pénzügyi jog múlt századi professzorának szavait Kövér László, amikor a tudós két ismét kiadott művét méltatta kedden a Parlamentben. Az Országgyűlés elnöke időszerűnek ítélte Magyary műveinek újbóli megjelentetését most, amikor a közigazgatás megújítása napirenden szerepel.


Dátum: 2011-03-08 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:08.739738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jogállam nem olyan, mint az egyiptomi piramisok, amelyet alkotóik az örökkévalóságnak építettek. A jogállam olyan épület, amelyet naponta toldozni-foldozni kell. Visszarakni a cserepeket, kijavítani a falakat, hogy ne rágja ki a szú - fogalmazott a könyvek bemutatóján az Országgyűlés elnöke.

Kövér László hangsúlyozta, hogy a közigazgatás az elmúlt 20 évben mélyrepülésben volt, aminek az egyik jellemzőjeként minősítette a bürokrácia öncélúvá válását. Ez szerinte lehetetlenné teszi az állam küldetésének betöltését, az emberek szolgálatát. Éppen ezért a politikus nagyon időszerűnek ítélte Magyary Zoltán közigazgatással kapcsolatos gondolatait.

Most a tudós két művét - az egyiket hasonmás kiadásban - adták ki újra. A magyar állam költségvetési joga című 1923-ban, A közigazgatás és az emberek: ténymegállapító tanulmány a tatai járási közigazgatásról pedig 1939-ben jelent meg először.

Kapcsolódó elemek