Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miniszteri biztos irányítja a Várnegyed felújítását

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter miniszteri biztosnak nevezte ki Zumbok Ferencet, aki fél éven át felel a budai Várnegyed megújításához szükséges állami feladatok koordinálásáért - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kommunikációs főosztálya az MTI-vel.


Dátum: 2011-03-08 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:11.589770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jogász végzettségű Zumbok Ferenc jelentős tapasztalatokat szerzett csőd- és felszámolási ügyek elrendezésében, később pedig közbeszerzési és beruházási területen. Kormányzati és ügyészségi munkái mellett 1999 óta tanít a Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Karán.

A miniszteri biztos feladatát ez év március elsejétől hat hónapon át látja el. Tevékenységét a nemzeti fejlesztési miniszter irányítja. A miniszteri biztossal szembeni elvárás, hogy munkájával a budai Várnegyed nemzeti értékeinkhez méltó, összehangolt fejlesztését támogassa.

Az Új Széchenyi Terv nemzeti programjai között nevesíti a Budai Vár és környezetének rendezését. A Várnegyed közeljövőben kidolgozandó hosszú távú fejlesztési terve alapján megkezdődik a Budai Vár felújítása és fejlesztése, valamint a Várkert-bazár épületegyüttes és környezetének rendbetétele - tartalmazza a közlemény.

Kapcsolódó elemek