Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Gyenge a politikai kultúra" a választásokhoz

Irakban túlságosan gyenge a politikai kultúra, a radikális erők ugyanakkor túlságosan befolyásosak ahhoz, hogy már most meg lehessen választani az átmeneti kormányzatot - mondta a keddi The Timesnak a brit kormány iraki főmegbízottja, aki elismerte, hogy a szövetségesek alábecsülték a várható politikai nehézségeket.


Dátum: 2003-06-03 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:21.214343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


John Sawers Nagy-Britannia kairói nagykövete volt, akit Tony Blair miniszterelnök nevezett ki a háború után a brit kormány bagdadi különmegbízottjának. Sawers az átmeneti adminisztráció megválasztásának minap bejelentett elhalasztását a vezető brit napilapnak azzal indokolta, hogy Irakban még nincsenek országos bázisú, megalapozott politikai pártok, és nincs meggyökeresedett média sem, amely alkalmas lenne a politikai nézetek ütköztetésére.

A brit diplomata szerint ha a politikai szabadverseny alulfejlett párt- és médiarendszer közepette indul meg, azt a radikálisok azonnal kihasználják, és a mérsékelt erők olyan nyomás alá kerülnek, amelyet nem tudnának kezelni.

Az előző iraki rezsim bukása óta mintegy 80 politikai párt jött létre Irakban, és Sawers szerint a helyzetnek "le kell nyugodnia" ahhoz, hogy a tényleges hatalmat át lehessen ruházni. A brit kormánymegbízott szerint Franco halála után Spanyolországban 200 párt alakult, és másfél évbe telt, mire a pártstruktúra kitisztult.

- Nem lennék meglepve, ha itt is ugyanez történne - tette hozzá.

Sawers szerint nehezíti a politikai folyamatot, hogy eddig nem sikerült megtalálni Szaddám Huszein volt iraki elnököt. - Ha lenne egy fotó Szaddám holttestéről, ahogy annak idején Ceausescu holttestéről is volt, az bizonyosságérzetet adna (az irakiaknak) - fogalmazott a brit diplomata a keddi The Timesnak nyilatkozva.

A megbízott elismerte azt is, hogy a szövetségesek alábecsülték, milyen mértékben hátráltatják majd az újjáépítést a több évtizedes elnyomatás által hátrahagyott "hozzáállási problémák". Az ország élete "csaknem példátlan mértékben" központosított volt, és a személyes kezdeményezés felélesztéséhez előbb azokat az ösztönöket kell lebontani, amelyeket a rezsim 25 éven át oltott az emberekbe - mondta.

Sawers szerint az iraki minisztériumok személyi állománya minimális kezdeményezőkészséget mutat a közszolgáltatások helyreállításában, de még saját kifosztott irodáikban sem tudnak rendet rakni. A brit diplomata irreálisnak nevezte azokat a korábbi várakozásokat, hogy a minisztériumi tisztviselők visszatérnek munkahelyeikre és egyszeriben minden működni fog.

A brit kormány iraki képviselője szerint a helyi tisztviselői gárda eddig igen jelentős mértékben szorult felső vezetői irányításra. Kijelentette: a több évtizedes elnyomás e hatása most mutatkozik meg, és a szövetségesek ezt korábban alábecsülték.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek