Miniszteri biztos felügyeli a konzultáció logisztikáját
Miniszteri biztos koordinálja az új alkotmány előkészítésével összefüggő nemzeti konzultációval kapcsolatos logisztikai feladatokat.
Dátum: 2011-03-09 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:14.413809, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter - miként az a Hivatalos Értesítő legfrissebb számában megjelent utasításából kiderül - február 15-től 2011. április 30-ig Papp Károly rendőr dandártábornokot nevezte ki e feladat ellátására.
A nemzeti konzultáció keretében kiküldött, az új alkotmánnyal kapcsolatos kérdőívek előkészítésének, nyomtatásának, postázásának, valamint a már visszaérkezett kérdőívek feldolgozásának, tárolásának és újrahasznosításának a zavarmentes lebonyolítását felügyeli - tájékoztatott az MTI érdeklődésére a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Sajtó- és Kormányzati Kommunikációs Főosztálya.
Orbán Viktor miniszterelnök az új alkotmány előkészítésével kapcsolatos nemzeti konzultáció
vezetésére Szájer Józsefet kérte fel. A fideszes európai parlamenti képviselő február 4-én jelentette be, hogy az általa irányított nemzeti konzultációs testületben Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának elnöke, Csák János, Magyarország londoni nagykövete, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Szili Katalin volt házelnök, korábban szocialista, most független képviselő kapott helyet. Szájer József akkor közölte azt is, hogy kérdőívet kap minden választásra jogosult állampolgár, amelyen keresztül elmondhatja véleményét az új alaptörvényről.