Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új élelmiszerkönyv - szigorodnak a szabályok

Az élelmiszerkönyv átírásának lényege, hogy a mai korhoz igazítsák. Eddig például a virsli terméknevet rá lehetett írni olyan termékre is, amiben alig volt hús.


Dátum: 2011-03-09 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:20.105264, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Folyik a Magyar Élelmiszerkönyv szabályrendszerének átalakítása, amelynek keretében a szabályozás kiegészül a magyar hagyományokra, illetve a magasabb szintű elvárásokra alapozott önkéntes rendszerrel, az úgynevezett emelt szinttel - mondta Kardeván Endre. A Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a Ma Reggelben elmondta, hogy az élelmiszerkönyv egy olyan háromkötetes forgalomban lévő összesítés, ami megszabja a minőségi szabványokat. Az első kötetben ismertetik az uniós normákat, a második kötetbe a hazai jogszabályi előírások is belekerülnek, míg a hármadik kötet a vizsgálati módszereket tartalmazza.

A könyvet elsősorban szakemberek és az élelmiszer-előállítók forgatják. Ha valaki készít valamilyen terméket, annak meg kell felelni az élelmiszerkönyvi előírásoknak, amennyiben nem felel meg büntetést kap az előállító.

Magyarországon nagyon régóta van élelmiszerkönyv - közölte Kardeván Endre. Hozzátette: "most ezt átdolgozzuk, mert elavult. Az átdolgozás után a második kötet kétszintű lesz. A prémium szint követelményeinek a meghatározásával a minisztériumnak az a célja, hogy elismerje a gyártók minőségi törekvéseit, továbbá jobb minőségű élelmiszerek előállítására motiválja a cégeket.

Az élelmiszerkönyv átírásának lényege, hogy a mai korhoz igazítsák. Kardeván Endre példaként említette, hogy eddig a virsli terméknevet rá lehetett írni olyan utánzatra is, amiben alig volt hús.

Kardeván Endre továbbá elmondta, hogy meghatározzák, milyen termékre lehet ráírni, hogy magyar termék, vagy azt, hogy 100 százalékosan magyar termék. Hozzátette: ez csak egy jelölés lesz, nem pedig védjegy. A részletekről elmondta, hogy a magyar termék készülhet például külföldi alapanyagból, azonban a teljes feldolgozáson Magyarországon kell, hogy keresztülessen. A száz százalékban magyar terméknek 95 százalékban kell magyar alapanyagból készülnie, és maximum 5 százalékban készülhet külföldi alapanyagból - mondta az államtitkár.

Kapcsolódó elemek