Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2013 végére elkészülhet a medinai lokátor

Optimális esetben két és fél év alatt, nagyjából 2013 végére elkészülhet a medinai lokátor - mondta Simicskó István honvédelmi parlamenti államtitkár, miután ötpárti egyeztetés keretében tájékoztatta a parlamenti pártok képviselőit a magyarországi NATO-radarrendszer harmadik elemének helyszínéről, felépítéséről.


Dátum: 2011-03-09 18:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:30.476791, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ellenvélemény nem merült fel a parlamenti frakciók részéről (...), elvi egyetértés is kibontakozott" - jelentette ki sajtótájékoztatóján Simicskó István, hozzátéve, hogy az öt párt részéről főleg az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjai vettek részt. A két kormánypárttól Csampa Zsolt (Fidesz) és Firtl Mátyás (KDNP) volt jelen a megbeszélésen, az MSZP-t Iváncsik Imre, a Jobbikot Korondi Miklós, az LMP-t pedig Mile Lajos képviselte.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy "vannak még kérdések, további egyeztetéseket is fontosnak tartunk". Megemlítette, hogy csütörtökön, március 10-én az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságában tartanak tájékoztatót. "Számos lépést tettünk annak érdekében, hogy az ott élő emberek megismerjék az elképzeléseinket" - mondta el Simicskó István a Tolna megyei Medina közelébe tervezett lokátorral kapcsolatos tájékoztatókról, hozzátéve, hogy elsősorban helybeliek megválasztott képviselőit tájékoztatták, és fogadókészséget tapasztaltak. "Helyi fórumokra is el fogunk menni, hogy válaszoljunk a kérdésekre" - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a magyarországi radarrendszer harmadik tagjának megépítése hasznos, növeli az ország biztonságát. A lokátorról és helyszínéről elmondta, hogy magaslatról van szó, "katonai szempontból megfelelő, a NATO számára elfogadható (...), a Mecsek takarását két réskitöltő radarszázad működtetésével tudjuk garantálni. "Két és fél éven belül átadható a lokátorállomás, azaz nagyjából 2013 végére - fűzte hozzá. A háromdimenziós, 3D-s modern radarrendszert ismertetve Simicskó István hangsúlyozta, hogy a jelenleg még használatban lévő szovjet radarokhoz képest az olasz gyártmányú 3D-s mindössze százezred résznyi sugárzást bocsát ki. A radarszázadoknál dolgozóknál pedig jelenleg sem mutatható ki semmiféle egészségkárosodás. Az újfajta radar polgári és katonai célokra is alkalmazható, de a Bánkúton és Békéscsabán már rendszerbe állított radarokhoz hasonlóan ezt is katonai célokra kívánják használni.

Simicskó István kitért arra is, hogy a megépítendő torony mintegy 20 méteres lesz. "Ez elegendő ahhoz, hogy a kellő biztonsági elemeket nyújtsa" - mondta. A torony és a radar költségeit a NATO állja. "Nekünk a katonák ellátási körletét kell korszerűsíteni" - tette hozzá. A Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden javasolta a Tolna megyei Medina környékén működő radarszázad területét az eredetileg a Zengőre, majd a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül. A korábbi két helyszín ellen a közeli Pécsen tiltakozott a lakosság.

Kapcsolódó elemek