Csökkent az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma
Az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszámának csökkenése nem azt jelzi, hogy a magánnyugdíj-pénztárak "ellehetetlenítése" az öngondoskodás felé terelné az embereket - írja csütörtökön a Napi Gazdaság.
Dátum: 2011-03-10 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:32.139159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatait elemezve azt írja, az önkéntes pénztárak taglétszámának alakulása nem a kasszák növekvő népszerűségéről árulkodik. A taglétszám csökkenése mellett a befizetés is kevesebb, igaz ugyan, hogy ezen belül nőtt - mint írták, történelmi csúcsra emelkedett - az egyéni befizetések aránya. A befizetések harmadát valóban önkéntesen helyezték el a megtakarítók, tehát nem a munkáltatói cafeteria-rendszer keretben - áll az írásban.
A PSZÁF adatai szerint míg 2009-ben még több mint 1 millió 328 ezren voltak tagjai az önkéntes nyugdíjkasszáknak, addig 2010-ben már csak 1 millió 298 ezren. Tavaly az utolsó negyedévben 6.800-an hagytak fel az öngondoskodásnak ezzel a formájával.