Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP-kormányok alatt épült le a cukorgyártás

A vidékfejlesztési miniszter szerint az élelmiszerárak globális emelkedése mellett a cukorgyárak tömeges bezárása is hozzájárult a cukor árának drasztikus növekedéséhez.


Dátum: 2011-03-10 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=159990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:33.258744, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus hangsúlyozta: uniós szinten is végig kell gondolni, hogy helyes volt-e a korábbi politika. Hozzátette: van olyan uniós tagország, ahol egyetlen cukorgyár sem maradt.

A sertés-, és a baromfiágazat helyzetéről Fazekas Sándor azt mondta: a kormány a támogatások kifizetésének gyorsításával, és forgóeszköz-hitel létrehozásával segíti az érintett gazdákat. Fazekas Sándor hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem szabad világvége hangulatot kelteni, mert ez csak a spekulánsoknak kedvez.

Kapcsolódó elemek