Csupán egy ember támadta meg a magyar munkaerőpiacot
Orbán Viktor miniszterelnök álláspontja szerint a magyar külpolitika legfontosabb tételmondata az, hogy ott, ahol magyarokat bántanak, vagy magyarok számára sérelmes jogszabályok születnek, meg kell védeni a magyar kormánynak a magyar kisebbség érdekeit.
Dátum: 2002-03-13 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:08.389353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Mi ezt a külpolitikát folytattuk eddig is, és ezután is ezt tesszük. Sajnálom, hogy a baloldali ellenzék ezért rendszeresen megtámad bennünket - fogalmazott a kormányfő szokásos szerda reggeli rádióinterjújában a Benes-dekrétumok ügye kapcsán.
Szavai szerint az osztrák kancellár, a baden-württembergi miniszterelnök, a bajor kormányfő és a magyar kormány hétfői esztergomi találkozóján tetemes időt fordítottak a Benes-dekrétumok kérdésére. Elmondta, hogy a nyilvánosság előtt kevesebbet beszéltek erről, de a tárgyalási idő tekintélyes részét a helyzet áttekintésére szánták.
Orbán Viktor megjegyezte: a beszélgetésnek az is témája volt, hogy számos olyan dekrétum van, amely kifejezetten származási alapon hátrányosan különböztet és különböztetett meg embereket, elsősorban németeket és magyarokat. - Az osztrákok azért fogalmaznak karcosabban és harcosabban a Benes-dekrétumok kapcsán, mint mi, mert ők már belül vannak az Európai Unión, tehát őket egy tagállam részéről tudnak a csatlakozás feltételéül szabott egyik kérdésről nyilatkozni. Mi pedig tagjelöltek vagyunk, épp úgy, mint a csehek vagy a szlovákok, és az nagyon helytelen dolog lenne, ha egyik tagjelölt állam a másik tagjelölt csatlakozásának előfeltételeiről beszélne - fejtette ki a miniszterelnök.
Nézete szerint immáron nyilvánvaló, hogy a Benes-dekrétumok ügye európai kérdéssé vált, hiszen az Európai Parlament is foglalkozik vele. - Nem kétoldalú vagy nem elsősorban kétoldalú tárgyalásokon kell a kérdést rendezni, bár ilyenekre is szükség lehet. Egész Európa magáénak tekinti az ügyet, az európai csatlakozás oldhatja meg ezt a problémát - szögezte le a kormányfő.
A kedvezménytörvénnyel összefüggésben született magyar-román miniszterelnöki egyetértési nyilatkozat kapcsán szólt arról, hogy az elmúlt több mint két hónapban egyetlen munkavállaló jelentkezett, aki e megállapodásra alapozta a munkavállalási igényét. - Korábban a baloldali ellenzék azt mondta, hogy milliószám zúdulnak át a határon a román állampolgárok. Most úgy tűnik, hogy egy ember zúdult át, úgy tudom, egy pincér támadta meg a magyar munkaerő-piacot - fogalmazott Orbán Viktor.
A kormányfő pártpolitikai blöffnek nevezte, hogy a szocialisták és a szabad demokraták "három nagy félelemhullámot indítottak el", és riogatták az embereket a minimálbér növelése, a Munka törvénykönyve módosítása, valamint a magyar-román miniszterelnöki egyetértési nyilatkozat kapcsán.
A szocialisták miniszterelnök-jelöltjével folytatandó nyilvános vitájáról szólva hangsúlyozta, hogy a kérdés már eldőlt. Jelezte, hogy elfogadta Medgyessy Péter vitára szóló felkérését, és - mint hozzátette - április 5-én, illetve április 19-én este nyolc órakor ott lesz a budapesti közgazdaság-tudományi egyetemen. Véleménye szerint már zajlanak a viták a rádióban, a televízióban a jelenlegi kormánytagok és a szocialista miniszterjelöltek között.
- Szerintem ez helyes dolgot, folytassák és csinálják, én erre vonatkozóan a minisztereimnek utasítást nem adok, ott és ahol helyét, idejét, szükségét látják, bátran vállalkozzanak vitákra - jelentette ki Orbán Viktor.