Az alaptörvény tervezete a nemzeti identitást erősíti
A Századvég Alapítvány igazgatója szerint mindegyik ellenzéki párt elutasítja az új alaptörvény tervezetét. Giró-Szász András hozzáette: a dokumentum gazdaságra vonatkozó részei jó értelemben vett kényszernek vetik alá a mindenkori kormányzatot.
Dátum: 2011-03-10 10:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:38.777826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alaptörvény tervezetéből kitűnik, hogy a nemzeti identitást hivatott definiálni, illetve erősíteni - mondta az InfoRádiónak a Századvég Alapítvány igazgatója azután, hogy a Fidesz-KDNP szerdán nyilvánosságra hozta koncepcióját.
Giró-Szász András hozzátette: a dokumentum könnyebben áttekinthető, mint a jelenlegi Alkotmányé, amelynek - akármennyit is változtattak rajta - szerkezetét az 1949-es alaptörvény alapozta meg.
A politikai elemző megjegyezte: a tervezet jó értelemben vett kényszernek veti alá a mindenkori kormányzatot azzal, hogy féken tartja az államadósságot, és meghatározott keretek közé szorítja az állami vagyon kezelését. Ezek olyan elemek, amelyek a XXI. század eleji európai alkotmányokban sorra jelennek meg - fűzte hozzá.
Arra a kérdésre, elfogadható a dokumentum az ellenzéki pártok számára, a Századvég Alapítvány igazgatója úgy válaszolt: várhatóan az MSZP, az LMP és a Jobbik is elutasítja azt.