MTV: továbbra is csak terv a közéleti csatorna
Továbbra is csupán terv a Magyar Televízió közéleti csatornájának ötlete - közölte kedden Rudi Zoltán hírigazgató. A Magyar Hírlap keddi számában megjelent információ szerint legkorábban ősszel, esetleg október 23-án debütálhatna az új, munkanevén Demokrácia csatorna, amely a törvényhozás plenáris és bizottsági ülései mellett vágatlan formában számolna be pártrendezvényekről, illetve közérdeklődésre számot tartó szakmai, politikai vagy civil vitafórumokról.
Dátum: 2003-06-03 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:23.793203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az értesülés szerint a produkció költségeit fele-fele arányban fedezné az Országgyűlés és az MTV.
Rudi Zoltán idén márciusban beszélt arról, hogy az intézménynél felmerült a közéleti csatorna indításának gondolata, de a megvalósítást - egyebek mellett - a forráshiány hátráltatja.
Akkor a hírigazgató úgy nyilatkozott, az ötletet viszonylag csekély költséggel meg lehetne valósítani, s nem kizárt az sem, hogy a csatorna működtetéséhez külső partner - például az Országgyűlés vagy a kormányzat - támogatását is meg lehetne szerezni.
Hozzátette: az Egyesült Államokban hosszabb ideje sikerrel működik egy ilyen tematikájú televízióadó.
MTI - fidesz.hu