Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Március 15: Orbán a Nemzeti Múzeumnál mondja el beszédét

Orbán Viktor miniszterelnök és Schmitt Pál köztársasági elnök Budapesten, Kövér László házelnök pedig Erdélyben vesz részt ünnepi megemlékezéseken idén március 15-én. Az országgyűlési pártok vezetői szintén Budapesten tartanak ünnepi rendezvényeket.


Dátum: 2011-03-10 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:48.896104, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A központi állami ünnepi rendezvény március 15-én reggel 9 órakor kezdődik a Kossuth Lajos téren a zászlófelvonással. Ezt követően a térről ünnepi menet indul a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, a menetet a katonazenekar és a Nemzeti Lovas Díszegység fogja kísérni.

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjénél mond ünnepi beszédet délelőtt tíz órakor. Az eseményt a közszolgálati médiumok élőben közvetítik.

Schmitt Pál köztársasági elnök március 14-én, délután négy órakor adja át az állami kitüntetéseket a Sándor-palotában. Aznap este hét órakor részt vesz a Nemzeti Színházban rendezendő díszelőadáson. Az államfő március 15-én pedig jelen lesz a zászlófelvonáson a Kossuth Lajos téren.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke március 12-én Erdélybe látogat. Még aznap részt vesz a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékműnél tartandó megemlékezésen, majd a fáklyás felvonuláson is, valamint este átveszi a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron díját. Március 13-án vasárnap a kolozsvári Farkas utcai templomban részt vesz az istentiszteleten, majd a Szent Mihály templomi misén is, illetve meghallgatja a Szentegyházi gyermekkórus hangversenyét. Vasárnap délután a Házelnök jelen lesz az Áldás-Népesség Díjátadó gálaműsoron Kolozsváron az Egyetemiek Házában, este pedig Firtosmartonos faluban az unitárius templom kertjében szoboravatási ünnepségen vesz részt.

Március 14-én Kövér László részt vesz az Állampolgársági Tájékoztató Iroda felavatásán Székelyudvarhelyen, majd az ünnepélyes állampolgársági eskün a Főkonzulátuson, amely után sajtótájékoztatót is tart. Délután a Házelnök a zabolai a Mikes kastélyba látogat, ahol találkozik erdélyi magyar arisztokrata családok képviselőivel, este pedig részt vesz a Magyar Polgári Párt (MPP) kongresszusán Kézdivásárhelyen, a Vigadóban.

Március 15-én kedden Kövér László Kézdivásárhelyen vesz részt az Állampolgársági Tájékoztató Iroda avatásán, majd a helyi március 15-ei rendezvényeken, és beszédet mond a Gábor Áron szobornál.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke március 12-én 10 órától Balatonberényben részt vesz a Kossuth-szobor avatásán, valamint 17 órakor Putnokon, a civil adakozásból épült Turul-szobor avatásán, ahol beszédet is mond.

A kereszténydemokrata pártelnök március 15-én a romániai Csíkszeredában a 17 órakor kezdődő az ünnepségen mond beszédet, melyet a Duna Televízió élőben közvetít.

Kapcsolódó elemek