Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csúcs előtti Bush-Mubarak megbeszélés

George Bush amerikai elnök és Hoszni Mubarak egyiptomi államfő kedden Egyiptomban megbeszélést folytatott a később kezdődő amerikai-arab csúcs előtt. Ez utóbbi találkozó témáját az izraeli-palesztin konfliktus rendezése érdekében teendő erőfeszítések jelentik.


Dátum: 2003-06-03 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:24.386724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amerikai tisztviselők elmondták, hogy Bush és Mubarak Sarm es-Sejkben - ahol a hatóságok rendkívüli szigorú biztonsági intézkedések vezettek be - röviddel a szélesebb körű megbeszélés előtt tárgyalt egymással. A késő délelőtt kezdődő amerikai-arab csúcson már részt vesz Bahrein és Jordánia uralkodója, a szaúdi trónörökös, valamint a palesztin kormányfő is.

A Reuters tudósításában megírta, hogy George Bush arab támogatást igyekszik kapni a közel-keleti rendezést célzó útitervhez. A rendezési terv első szakaszában az izraelieknek és a palesztinoknak egyaránt el kell ismerniük a másik nép jogát arra, hogy saját állammal rendelkezzék biztonságos keretek között. A terv 2005-re irányozza elő teljes jogú palesztin állam megteremtését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek