Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötvenhatos témapark építésére pályázik Kapuvár

Történelmi témapark építésére pályázik a Győr-Moson-Sopron megyei Kapuvár - közölte Hámori György polgármester (Fidesz-KDNP).


Dátum: 2011-03-11 08:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:54.159132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az 1956-os forradalmat bemutató létesítményt a város szélén lévő mosontarcsai (andaui) hídnál valósítanák meg, a forradalom leverése után Ausztriába távozó magyarok zöme ugyanis itt lépte át a határt - mondta a városvezető.

A projektleírásban az olvasható, hogy Kapuvár mellett Andau önkormányzata, valamint az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége vesz részt a terveik szerint idén szeptemberben kezdődő, jövő decemberben záruló projektben, amelynek bruttó költségét 40-50 ezer euróra becsülik.

A cél olyan, bővíthető és megújítható témapark létrehozása, amely "eredeti helyszínen, hitelesen mutatja be az 1956-os forradalommal kapcsolatos legfontosabb - örök érvényű - üzeneteket, nevezetesen: a szabadság, a béke, az emberi szolidaritás, a nemzetek közötti megértés, a párbeszéd, a nagylelkűség" fontosságát - írják, utalva arra, hogy a forradalom leverése után Magyarországról menekülők a határ túloldalán minden szükséges támogatást megkaptak.

Kapcsolódó elemek