PR-fogás az MSZP kezdeményezése
Horváth Csabának és az MSZP-nek 4, illetve 15 éve volt arra, hogy a főváros egészségügyét rendbe tegye. Ez nem sikerült - írja közleményében Szűcs Somlyó Mária, kommunikációs igazgató.
Dátum: 2011-03-11 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:19:59.423475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz-KDNP 5 hónapja vette át a város vezetését. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ennyi idő alatt az ágazat helyzete megoldható.
Az MSZP fővárosi frakciója által 2011. március 19-re összehívott Budapesti Egészségügyi Kerekasztal megbeszélést a főváros vezetése PR fogásnak tekinti, így azon nem vesz részt - szögezi le a közlemény.