Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fellegi Tamás Moszkvában tárgyal a jövő héten

Kétnapos ülést tart a jövő héten a Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság (KKB) Moszkvában. A tanácskozás témái között szerepelnek a két ország ipari, energetikai, infokommunikációs, innovációs, egészségügyi és agrár együttműködési lehetőségei.


Dátum: 2011-03-11 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:09.533898, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a KKB március 17-18-án tartja hatodik ülését az orosz fővárosban. A magyar delegációt Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a magyar-orosz gazdasági együttműködésért felelős kormánybiztos vezeti. A miniszter a KKB magyar társelnökeként a bizottság ülése alatt szűkkörű megbeszélést folytat majd Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettessel.

A közlemény kitér arra is, hogy a kétnapos találkozó első napján az egyes az munkacsoportok üléseit tartják az orosz partnerminisztériumokban, majd a delegációk közösen dolgozzák ki a KKB hatodik ülésének jegyzőkönyvtervezetét. A találkozó második napján lesz a KKB plenáris ülése, és akkor kerül sor a bizottsági ülés jegyzőkönyve, a régiós memorandum és a modernizációs nyilatkozat aláírására.

A magyar delegáció tagja lesz többek között Keskeny Ernő KKB-alelnök, miniszteri biztos, Íjgyártó István rendkívüli és meghatalmazott nagykövet és Varga Mihály miniszterelnökséget vezető államtitkár is. A delegációval tartanak a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok alakításában vezető szerepet betöltő magyar vállalatok (MVM Zrt., Eximbank Zrt., MEHIB Zrt.) vezetői, képviselői is - olvasható a közleményben.

Fellegi Tamás a Világgazdaságnak adott, február 24-én megjelent interjújában a márciusi ülés kapcsán azt mondta: a nagyon összetett problémák megoldásának egyik kulcsa a két fél közötti kölcsönös tisztelet. Hozzátette: a nemzeti érdekek és az érzékeny pontok őszinte megfogalmazása megkönnyíti egymás megértését, ez a viták megoldásának pragmatikus útja. Az együttműködés fejlesztésének alapfeltétele az átláthatóság, a kereskedelmi kapcsolatokat megterhelő közvetítők teljes és visszavonhatatlan kizárása - jegyezte meg. A folyamatban lévő tárgyalásokról (Malév, Paks, Mol) csak annyit mondott: "azok időigényesek, már most látható azonban, hogy jó úton haladunk".

Kapcsolódó elemek