Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az IH jelenlegi munkatársait nem érinti a vizsgálat

Az Információs Hivatal jelenlegi munkatársait nem érinti az a vizsgálat, amelyet a Külügyminisztérium az interneten megjelent, szigorúan titkos (szt) állományú tisztek nevét és adatait tartalmazó lista ügyében folytatott; erről Németh Zsolt államtitkár erről levélben tájékoztatta a hivatal munkatársait - közölte a tárca szombaton.


Dátum: 2011-03-12 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:13.899702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közleményben az olvasható: a kormány az Információs Hivatalt a rendszerváltás óta demokratikus berendezkedésünk részének tekinti, tevékenysége nélkülözhetetlen az ország nemzetbiztonsága szempontjából. A hivatal a munkáját a hatályos törvényi keretek között, közmegelégedésre végzi, ennek megfelelően a Külügyminisztérium az elkövetkezőkben is számít az Információs Hivatal minden munkatársára - írták. Németh Zsolt külügyi államtitkár pénteken azt közölte: a tárca alkalmazottjai között hét egykori szt-tisztet azonosítottak, munkaviszonyukat a tárca vezetősége megszünteti.

A Kádár-rendszer szigorúan titkos állományú tisztjeinek szigoruantitkos.hu weboldalon megtekinthető iratanyagát a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központ vezetésével dolgozták fel. Az intézmény honlapján olvasható információk szerint az szt-tisztek hivatásos szolgálati jogviszony alapján, de fedőmunkahelyükön keresztül szolgálták az állampárt érdekeit, végrehajtva az állambiztonság által meghatározott feladatokat. A folyamatosan frissített honlapon 668 szt-tiszt személyi adatlapja található meg, amelyek között felbukkan például Medgyessy Péter volt miniszterelnök és Boros Imre, az első Orbán-kormány egykori kisgazdapárti miniszterének neve.

A Magyar Nemzet március 5-ei számában arról írt, hogy a listáról azonosítható Horváthné Fekszi Márta, a Gyurcsány-kormány külügyi államtitkára - a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladásával kapcsolatos büntetőeljárás egyik gyanúsítottja - mint akit a Belügyminisztérium személyzeti osztálya szt-tisztként tartott nyilván. A Heti Válasz összeállítása szerint az szt-tisztek között volt Lovró Csaba ciprusi nagykövet is, aki korábban a Külügyminisztérium személyzeti főnöke volt.

Kapcsolódó elemek