Demszky a szovjet közép-ázsiai utódállamokat tanulmányozza
Almatiban tárgyalt Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, aki közép-ázsiai polgármesterek meghívására hivatalos látogatást tesz a térségben. A főpolgármester remélhetőleg számos, Budapesten is hasznosítható ötlettel tér majd haza.
Dátum: 2003-06-03 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:26.134896, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demszky körútjának első állomásán, a legnagyobb kazah városban megbeszéléseket folytatott Viktor Hrapunov Almati polgármesterrel és megállapodást írt alá Budapest és Almati együttműködéséről. Almatiban a két város együttműködésének keretében bemutatják a "Történelmünk tükre Budapest" című kiállítást is.
A főpolgármester utazásához kapcsolódva a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ üzleti misszióval segíti elő a magyar vállalatok közép-ázsiai kereskedelmi kapcsolatainak bővítését, illetve kialakítását.
MTI -fidesz.hu