Szabadon bocsátották Dr. Oscar Elías Biscet Kubában
A tájékoztatás szerint a szabadon bocsátott politikai foglyok között van az a Dr. Oscar Elías Biscet is, akinek védelmére, támogatására 2007-ben védnökséget vállalt, és akit idén Nobel-békedíjra javasolt Orbán Viktor miniszterelnök - írja Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője pénteki közleményében.
Dátum: 2011-03-12 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:17.393300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Magyarország továbbra is fontosnak tartja, hogy Kubában valamennyi politikai elítéltet minél előbb, feltételek nélkül szabadon engedjenek, és olyan változások történjenek az ország jogrendszerében, amelyek kizárják, hogy bárkit politikai meggyőződése miatt zaklassanak, vagy elítéljenek - áll a közleményben.
Óscar Elías Biscet - a kommunista vezetésű Kuba egyik legismertebb ellenzéki személyisége - miután visszanyerte szabadságát, havannai otthonában úgy nyilatkozott a Reuters brit hírügynökségnek, hogy továbbra is tiltakozni kíván a kubai kormány politikája ellen.
A 49 éves orvos azon politikai foglyok egyike volt, akiknek a szabadon engedéséről Raúl Castro kubai elnök tavaly júliusban állapodott meg a kubai katolikus egyházzal, miután egy éhségsztrájkoló politikai fogoly halála miatt éles nemzetközi bírálatok érték Havannát. Az 52 fogolyból negyvenen spanyolországi száműzetés fejében hagyhatták el a börtönt, Biscettel együtt mindössze kilenc szabadlábra helyezett politikai fogoly maradhatott Kubában. Hárman továbbra is börtönben vannak. Biscet és társai ellen 2003-ban indítottak eljárást a kubai hatóságok "Fekete Tavasz" néven ismert nagyszabású leszámolás keretében.