Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az új alaptörvény védelmet nyújt az államadóssággal szemben

Az alaptörvény közpénzügyi fejezetében rögzíti, hogy az államadósság szintjét a jelenlegi 82 százalékról 50 százalékra kell csökkenteni, és az évről-évre elfogadott költségvetések nem növelhetik az államadósságot - jelentette ki Szájer József Járai Zsigmonddal tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2011-03-13 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:19.825777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hazánk negyven éve folyamatosan nyakig el van adósodva. Ez ellen valamilyen védelmet kell biztosítani az ország legfontosabb törvényében. Az 1949-ből származó - jelenleg hatályban levő - átmeneti alkotmány nem tudta megvédeni hazánkat attól, hogy a hivatalukkal visszaélő vezetők kétszer is elkövessék a legnagyobb politikai bűnt, Magyarország végletes eladósítását a 80-as évek végén és a Gyurcsány-kormány idején - szögezte le Szájer József.

Az új alaptörvény az emberekkel való konzultáció keretében születik. Szájer József felidézte: a nemzeti konzultáció keretében több gazdasági jellegű kérdést is feltettek, és az eddig visszaérkezett válaszok alapján a polgárok támogatják az államadósság megfékezését, azt hogy hazánk visszanyerje gazdasági függetlenségét. Az új és végleges alkotmány megvédi Magyarország gazdasági függetlenségét, mert alkotmányos védelmet biztosít az eladósodással szemben. Az alaptörvény közpénzügyi fejezetében rögzíti, hogy az államadósság szintjét a jelenlegi 82 százalékról 50 százalékra kell csökkenteni, és az évről-évre elfogadott költségvetések nem növelhetik az államadósságot - fejtette ki a fideszes politikus.

Az átmeneti alkotmány nem tudta megvédeni Magyarországot attól sem, hogy a közvagyont magánérdekek alapján elherdálják, ellopják, és ezáltal hazánkat végletesen kiszolgáltassák. A húsvéti alkotmány teljesíteni fogja a magyar emberek jogos elvárását: megvédi a nemzeti vagyont. Az alaptörvény azt is kimondja, hogy a magyar gazdaság az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapul, a munka és a munkát végző emberek visszakapják ezáltal a megbecsülésüket - fogalmazott a Fidesz európai parlamenti képviselője. Újságírói kérdésre válaszolva Szájer József elmondta, hogy a közteherviseléssel kapcsolatban tervezett sarkalatos törvényben nem konkrét adószabályokat rögzítenének, csak az adózással, nyugdíjakkal összefüggő alapelveket.

Az államadósság a felelőtlen gazdálkodás következménye

Járai Zsigmond szerint fontos célkitűzés, hogy javuljon hazánk versenyképessége, ezzel kapcsolatban tartalmaz fontos gazdasági elemeket az alkotmány. A közpénzügyek szabályozása kapcsán kiemelte a költségvetésre és az államadósságra vonatkozó főbb irányelveket. Ha nagy a költségvetési hiány és folyamatosan növekszik az államadósság, akkor a hitelezők és a befektetők elbizonytalanodnak - tette hozzá. A nemzeti konzultációs testület tagja leszögezte: az államadósság a felelőtlen gazdálkodás következménye. A hitelek után magas kamat-felárat fizetünk, ami forrásokat von el a költségvetésből. Ha nő a gazdaságba vetett bizalom és a kiszámíthatóság, akkor csökkenhet a kamatszint. Ez az alkotmány egyik fontos célkitűzése, amihez fegyelmezett pénzügyre és gazdaságpolitikára lesz szükség - fejtette ki.

Kapcsolódó elemek