Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Putyin kitart Irán mellett

Oroszország tovább folytatja nukleáris együttműködését Iránnal - hangoztatta kedden Evianban Vlagyimir Putyin elnök, hozzátéve, hogy az iráni atomerőművek építése nemzetközi ellenőrzést igényel.


Dátum: 2003-06-03 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11208
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:26.443514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Irán a szomszédunk, együttműködünk vele, és ezt a jövőben is folytatni fogjuk" - jelentette ki eviani sajtóértekezletén az orosz államfő. Mint hozzáfűzte, Moszkva ragaszkodni fog ahhoz, hogy Irán valamennyi nukleáris programja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felügyelete alatt valósuljon meg.

Putyin érzékeltette, hogy a jövőbeni orosz-iráni nukleáris együttműködés mélysége attól függ, hajlandó-e Irán elfogadni a nemzetközi ellenőrzést. "Együttműködésünket minden országgal attól tesszük függővé, hogy az adott ország programjai mennyire átláthatók és nyitottak a NAÜ ellenőrei előtt" - fogalmazott az orosz vezető.

Irán, amelyet a Nyugat azzal gyanúsít, hogy atombomba előállításán fáradozik, hétfőn megerősítette: nem hajlandó aláírni az atomsorompó-szerződést kiegészítő jegyzőkönyvet, amely váratlan nemzetközi ellenőrzéseket tesz lehetővé az egyes államok nukleáris létesítményeiben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek