Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

György: A városüzemeltetés elsőbbséget élvez

A főváros költségvetését jelentősen meghatározta a források szűkössége, nagyobb fejlesztések maradhatnak el, de a városüzemeltetés elsőbbséget élvez - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában György István, a városüzemeltetési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes.


Dátum: 2011-03-13 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:21.795558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fővárosi közgyűlés már február 24-én elfogadta a 2011. évi költségvetést. Soha ilyen korán nem történt még ez meg, és ez dicséretes dolog - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a városüzemeltetési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes, aki azonban hozzátette: a források a kívánatosnál jóval szűkösebbek.

Ez nem újdonság, hiszen az állami költségvetésnek is komoly nehézségekkel kell szembenéznie. Nehéz örökség az, amelyet Budapest jelenlegi vezetésének cipelnie kell a hátán - fogalmazott György István, aki hangsúlyozta: jelentős "kihúzásokat" kellett eszközölni a korábbi többéves tervekben szereplő tételekből. Kiemelte, hogy ennek áldozatul estek bizonyos felújítások és fejlesztések. Nincs olyan terület, amely ne szenvedné el a költségvetés szűkösségét. A prioritás mindenképpen a városüzemeltetés - fűzte hozzá.

A főpolgármester-helyettes azonban elmondta, hogy valamennyivel több pénz jut a zöldterületek fejlesztésére és köztisztasági feladatok ellátására. Kiemelte, hogy egy száz fős utcai takarítói állomány felvételét is tervezik, amelyet a ciklus végére hatszáz fősre bővítenének.

Kapcsolódó elemek