Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni: A kormány nem akar tandíjat

Nincs olyan terv a kormány asztalán, miszerint ismét bevezetnék a tandíjat - jelentette kli a Fidesz szakpolitikusa, aki ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ha kivezetik a költségtérítéses rendszert, finanszírozhatatlan lesz a felsőoktatás.


Dátum: 2011-03-13 21:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:24.528278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Pokorni Zoltán és Mészáros Tamás a Hírtv Kontraszt című műsorában

Nem tervezi a kormány tandíj bevezetését, ilyen elképzelés nincs az asztalon - jelentette ki Pokorni Zoltán a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap este.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke azt mondta, maga sem tudja, hogyan került bele a Széll Kálmán Tervbe egy táblázat alá az az apróbetűs passzus, amely többi között a költségtérítéses képzésnek a felsőoktatási rendszerből történő kivezetéséről szól. Amikor a szöveget megvitatták, ezek a mondatok nem szerepeltek benne - jegyezte meg.

A fideszes politikus hangsúlyozta: nem ért egyet az ott szereplő mondatokkal, s példaként említette, hogy a költségtérítéses képzés már régen nem éri el az 50 százalékot. Az utóbbi tíz évben éppen ennek a képzési formának a száma csökkent radikálisan, rontva az egyetemek rentabilitását.

Ha nem tartják fenn ezt a képzési formát, akkor az egyetemek nem lesznek finanszírozhatóak - mutatott rá. Ha meg akarják őrizni a mostani kapacitásokat, meg kell jelenni a nemzetközi piacon, hogy a felsőoktatási intézmények eladják a képzéseiket.

A szakpolitikus a zárolásokat a nehéz gazdasági helyzetben szükséges rossznak nevezte, s kérdésre válaszolva kitért arra is, ahhoz, hogy a tavaszi ülésszak alatt elfogadják az új felsőoktatási törvényt, a kormánynak májusban le kell tennie javaslatát az asztalra.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4170, 'source_type': 'media', 'source_id': 6675, 'target_type': 'article', 'target_id': 105818, 'relation_type': 'describes'}