Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Féknyomot hagyott a kormány gazdaságpolitikája

Egy lényeges gazdasági döntést sem hozott meg a kormány az elmúlt egy évben, és a gazdaság aktív szereplőjéből passzívvá vált. Medgyessy Péter kormányfő egy nyilatkozatában kabinetje legfontosabb feladatának nevezte, hogy "nyomot hagyjanak". Ez a gazdaságpolitikát tekintve sikerült: féknyomot hagytak - vonta le az elmúlt év kapcsán a következtetést a Fidesz keddi sajtótájékoztatóján Varga Mihály.


Dátum: 2003-06-03 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:27.144928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sokat ígértek a tárcák, de szinte semmit sem tettek, ezt világítja meg az a tény is, hogy míg Medgyessy Péter 51 határozatot, törvényt ígért, eddig 33-at nyújtott be a kormány.

Tények a gazdasági sodródás 12 hónapjából

Nőtt az államháztartási hiány (áprilisig 400 milliárd forint), 10 hónap alatt ötödével százalékkal nőtt az államadósság (több mint 10 ezer milliárd forint), megtorpant a gazdasági növekedés (az első negyedévben már csak 2,7%). Mindeközben egy év alatt harmincezerrel több munkanélküli lett Magyarországon, duplájára nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya (2002. I. negyedév: 480 millió EUR - 2003 I. negyedév: 987 millió EUR), és 55 százalékkal lett magasabb a külkereskedelmi mérleg hiánya (2002. I. negyedév: 183 milliárd Ft - 2003. I. negyedév: 285 milliárd Ft). Jó hír, hogy az infláció nem növekedett, ám ehhez a kormánynak nem sok köze van.

Merjünk kicsik lenni?

Varga Mihály rámutatott arra is, hogy a térség országaival összevetve a hazai gazdasági bővülés egyértelműen alulmarad. Ugyanis míg Romániában, Szlovákiában és Észtországban 4 százalék fölötti, Lettországban és Litvániában öt százalék fölötti a gazdasági növekedés, Magyarországon csak 2,7 százalék.

Romlik tehát a versenyképesség, egy év alatt sikerült a 18. helyről a 23. helyre jutnunk, ma már például Bulgária és Észtország is megelőz bennünket.

A működőtőke-beáramlás eközben akadályokba ütközik, s 13 éve először fordul elő a nettó működőtőke-kivitel. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja Gazdasági kabinetvezetője ennek kapcsán a tekintélyes német napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfői számából idézett: "Hanyagság, illetve az állami szervek alkalmatlansága figyelhető meg, és a szándékos zaklatás sem zárható ki." Ugyanígy a bajor gazdasági minisztert is idézte Varga Mihály, aki azt mondta: "Más országok hatóságaiban sokkal inkább meg lehet bízni."

Okos Magyarország helyett okoskodó Magyarország

Az aktív szerepvállalást biztosító Széchenyi Tervet a kormány leépítette, s helyette egy rejtett Pató Pál Tervet látszik kivitelezni. Míg az iraki misszióra 6 milliárd forintot szán Magyarország, a kormány az úgynevezett Smart Hungary (Okos Magyarország) gazdaságfejlesztő programra 5 milliárd forintot szán.

A sodródó gazdaságpolitika jegyében túlsúlyba kerültek a visszafogó intézkedések (az otthonteremtési program megnyirbálása) és a kormány leépíti az infrastrukturális fejlesztéseket, például az autópálya-építést.

Pénzügyminiszter: intézkedések az ígéretekkel szemben

Egyetért a szakmai közvélemény a pénzügyminiszter által irányított tárca működéséről. Adócsökkentés helyett ÁFA-kulcsot emeltek, emelték a helyi adókat és az illetéket. Az egymillió kis- és közepes vállalkozónak beígért EVA mintegy hatvanezer vállalkozás számára lett igényelhető adózási forma. Támadták, támadják a független intézményeket, mint például Magyar Nemzeti Bankot és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét. Súlyos gondot okoz továbbá, hogy megbomlott az összhang a monetáris és fiskális politika közt.

Szinte minden leállt

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium gazdaságra gyakorolt hatását értékelve Varga Mihály hangsúlyozta: szinte minden leállt. Kész terveket vett át a Medgyessy-kormány elődjétől az autópálya-építéseket tekintve. Semmit nem épített azóta, de már hat új tervvel álltak elő. A kiírt közbeszerzési pályázatra a külföldi cégek kartellt alkottak, amit a Gazdasági Versenyhivatal vizsgál - ugyanakkor pedig kizárták az egyetlen hazai autópálya-építő céget a versenyből, ami világszerte óriási botrányt okozott volna. Az idei építésekre szánt pénz legfeljebb kátyúzásra lesz elég azon túl, hogy az Orbán-kormány által elkezdett beruházások folytatódnak.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek