Március 15: megemlékezések országszerte
Országszerte megemlékezéseket tartanak kedden az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 163. évfordulóján; az idei március 15-ének a közös ünneplés a jelszava. Orbán Viktor kormányfő a nemzeti múzeum lépcsőjénél mond ünnepi beszédet.
Dátum: 2011-03-15 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:33.760753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Parlament előtti Kossuth Lajos téren közjogi méltóságok részvételével 9 órakor kezdődik a zászlófelvonás. Ezt követően a térről ünnepi menet indul a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, a menetet a katonazenekar és a Nemzeti Lovas Díszegység kíséri.
Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél 10 órakor mondja el ünnepi beszédét. Az eseményt a közszolgálati médiumok élőben közvetítik. A múzeumtól 11 órakor újabb lovas felvonulás indul, mégpedig a budai Várba, ahol családi programok várják az érdeklődőket, míg az Országházban nyílt nap lesz 10-től 18 óráig.
A megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban is több helyen koszorúzással egybekötött megemlékezést tartanak.