Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Parlamenti nyílt nap: hosszú sor, több órás várakozás

Több száz méter hosszú sorban várakoznak az érdeklődők kedd délután a Kossuth Lajos téren arra, hogy bejuthassanak az Országházba, ahol nyílt napot tartanak.


Dátum: 2011-03-15 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:40.268548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI tudósítója a helyszínről azt jelentette, hogy a sor vége a Parlament déli oldalánál, a rakpartnál kezdődik. A többségében gyermekekkel várakozó látogatóknak - akik között sok a külföldi turista - a Kossuth Lajos téren csaknem egy kilométer hosszú sort kell kivárniuk, amíg bejuthatnak a törvényhozás épületébe.

Egy kisgyermekeivel érkező szülő kora délután azt mondta, három órát vártak arra, hogy bejuthassanak az Országházba. Azonban - mint fogalmazott - megérte. A Parlamentben a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából tartanak nyílt napot 10-től 18 óráig. A parlamenti séta keretében megtekinthető a Szent Korona. A belépés ingyenes.

Kapcsolódó elemek