Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olajos: Magyar érdek a klímakereskedelem

A lap szerdai számában a helyettes államtitkár kifejtette: vonzóvá kell tenni a megújuló energiára alapozott beruházások számára Magyarországot még ebben a kormányzati ciklusban, mert most a befektetők inkább Szlovákiába vagy Bulgáriába viszik a pénzüket. Az ezzel kapcsolatos szabályozási változtatásokkal még az idén szeretnének végezni.


Dátum: 2011-03-16 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160185
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:43.872686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Olajos Péter szerint ha a 2012-ben kifutó kiotói kvótakereskedelmi rendszert nem hosszabbítják meg, akkor kellene egy olyan új pénzügyi rendszer, amelyben a fel nem használt kvótákat el lehet számolni valamilyen módon.

A klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a nagyobb nyugat-európai tagállamok ellenérdekeltek ebben. Azt szeretnék, ha ezek a kvóták megszűnnének. Nem látják azt az erőfeszítést az egységek megszerzése mögött, mint mi, akik belülről megéltük - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a 2020-ig felvázolt klímapolitikai célok eléréséhez szükséges tőkének csupán mintegy 20 százaléka áll rendelkezésre uniós, illetve magyar állami forrásból.

Kapcsolódó elemek