Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rudnay-emlékkiállítás az Ernst Múzeumban

Rudnay Gyula munkásságát bemutató emlékkiállítás nyílik szerdán Budapesten, az Ernst Múzeumban a Kossuth-díjas festő, grafikus, főiskolai tanár születésének 125. évfordulója alkalmából.


Dátum: 2003-06-03 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:23:28.646993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint az intézmény a tárlatajánlóban utal rá: régi adósságot törleszt a szakma, hiszen Rudnay munkáiból utoljára 1969-ben, a Magyar Nemzeti Galériában rendeztek kiállítást.

Külön érdekesség, hogy a művész 1918-ban a mostani tárlat helyszínén, a VI. kerületi Nagymező utcai 8. szám alatti Ernst Múzeumban mutatkozott be.

A festői életművet reprezentáló kiállításra az alkotások döntő többségét múzeumok kölcsönözték, illetve magángyűjtők is rendelkezésre bocsátottak Rudnay-munkákat.

Az érdeklődők a 64 festmény sorában láthatnak tájképeket, portrékat, zsánerképeket, önarcképeket, történelmi tablókat és bibliai témájú képeket. Helyet kapott a bemutatón több, a művész munkásságát elismerő kitüntetés és emlékérem is.

A Rudnay-emlékkiállítás július 6-ig tart nyitva.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek