Mádl Ferenc: A politika mindannyiunké
A forradalom és szabadságharc ünnepéhez közeledve Mádl Ferenc Elnök Úrral beszélgetett Ágh Péter, a Fidelitas vezetője. Országunk korábbi államfője kifejtette, miért fontos, hogy a most felnövekvő nemzedékek foglalkozzanak a közélet kérdéseivel, emellett még szó esett az alkotmányozásról, a választások óta eltelt időszakról. Elnök Úr Vörösmarty szavaival élve a következő gondolatot üzente a Fideltas tagjainak: "küzdeni, erőnk szerint a legnemesbekért".
Dátum: 2011-03-16 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:48.959990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Elnök Úr! Ön a közelmúltban ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, melyhez a Fidelitas nevében szívből gratulálok, és jó egészséget kívánok! Nagyra becsült, nemzetközileg elismert tudósként, miniszterként és köztársasági elnökként is az élet minden területén helyt állt. Egy fiatalban, amikor ilyen gazdag és sikeres életpályát lát, felmerül a kérdés, hogy honnan ered a közélet iránti érdeklődése?
- Biztosan tudják, hogy én egy kis faluban nevelkedtem. Az ilyen közösségekben, különösen gyermekkoromban, természetes volt, hogy foglalkoztatták a családokat a köz ügyei, mert érezték, hogy azok az ő ügyeik is. Ez az érdeklődés megmaradt bennem - bár a pártpolitika világához sohasem éreztem kötődést.
A teljes interjú a fidelitas.hu oldalon olvasható.