Módosul az egyszerűsített foglalkoztatási törvény
Tavasszal módosul az egyszerűsített foglalkoztatási törvény, s előnyt ad azoknak, akik amúgy nem kötelező munkaszerződést kötnek ilyen foglalkoztatásra - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerdán, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága ellenőrzési albizottságának ülésén Budapesten.
Dátum: 2011-03-16 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=160206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 12:20:51.112465, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár elmondta, a szerződésbe elég lesz beírni a felek nevét, a munka jellegét és a bért - a szerződés minden egyéb adminisztrációt kivált. Hozzátette: egy másik változás az lesz, hogy a mezőgazdasági idénymunka definíciója módosul, s részben kiterjed a feldolgozói tevékenységre is. Ezt korábban azért korlátozták, hogy a konzervgyárak ne ezt a foglalkoztatási formát válasszák.
Az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásról szóló törvény 2009. április első napján vesztette hatályát, az ezt követő törvény pontosan egy év múlva lépett hatályba, majd tavaly augusztus 1-jén lépett életbe az egyszerűsített foglalkoztatási törvény, amelyet - képviselőként - Czomba Sándor és Font Sándor kezdeményezett.
A Nemzetgazdasági Minisztérium kimutatása szerint havi 100 és 120 ezer közötti munkavállalót alkalmaznak ebben a jogi formában a munkaadók. Ennek egyharmada-fele a mezőgazdasági idénymunka, míg a másik hányad az alkalmi foglalkoztatás. Sok munkaadó könyvelőirodát bíz meg a foglalkoztatottak bejelentésével.
Az ülésen jelen voltak az érdekképviseletek delegáltjai is. Nagy Sándor, a Hangya együttműködési szervezet igazgatósági tagja azt kifogásolta, hogy 60 egyszerűsítetten foglalkoztatott személyt 2 óra alatt ellenőriz az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), és ez az idő a munkaadó kára. Javasolta a mostani helyett az olasz rendszer meghonosítását. Ez utóbbiban a munkaadó utalvánnyal fizeti ki az alkalmi munkást, aki a postán válthatja készpénzre azt úgy, hogy például a 10 eurós utalványból 7 eurót kap készhez, a maradék 3 euró pedig az államé lesz. Az államtitkár ezt megfontolandónak tartotta, de egyelőre nem látta realitását a bevezetésének.
Bakos József, az OMMF elnöke arról számolt be, hogy mintegy 600 esetben ellenőrizték az egyszerűsített foglalkoztatást, és több mint 3 ezer szabálytalanságot tártak fel. Elmondta azt is, hogy tapasztalatuk szerint az építőiparban visszaálltak a munkaviszonyos foglalkoztatásra.